Miért ásol ilyen mélyre?
Miért nem temeted be végre?
Miért nem mondod vége,
S mondasz le róla végleg?

Sok minden van már benne,
Számos órát töltöttél már vele.
Mostanában minde alkalommal
Lemondasz róla nyugalommal.

Majd jön egy késő éjj,
A szobában egyedül üldögélsz.
S eszedbe jutnak azok az órák,
Ettől szívedben újra gyúl a láng.

Lángol míg fel nem hívod,
Csörög csak a telefonod.
Ő nem szól a telefonba,
S te vissza zuhansz a magányba.

Szerző: Marton  2009.10.19. 21:05 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://martonversei.blog.hu/api/trackback/id/tr971461691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása